2011. december 12., hétfő

Liferay Service Builder, a sötét oldal

Korábban már volt szó a Liferay Service Builderéről, akkor inkább a tudásáról esett szó, most pedig az árny oldalát szeretném taglalni. A Service Builder feladata, hogy egy egységes perzisztens réteget biztosítson anélkül, hogy a különböző WAR-ok eltérő kontextusaival, vagy az eltérő adatbázisok problémájával kellene bajlódnunk. A kezdetben kézenfekvő megoldások mára sajnos nem nyújtják azt a kényelmet, amit egy JPA/JTA-hoz szokott fejlesztő elvár egy efféle megoldástól. Lássuk mik azok a pontok, amiket én személy szerint fájlalok:

  • Az entitásokat leíró XML-ben csak primitív, String, vagy Date típust jelölhetünk meg az adatok tárolására, viszont osztály szinten a primitív adattagok inicializálódnak, tehát nem tudunk olyan mezőt felvenni, amelynek az értéke üres, vagyis NULL. Képzeljük el a User entitásunkat, egy opcionális életkor mezővel. Mivel az életkor alapértelmezetten 0 értéket vesz fel, nem tudjuk megkülönböztetni a csecsemő felhasználóinkat azoktól, akik nem töltötték ki az életkorukat. A példa légből kapott, de jól szemlélteti a primitív típusok hiányosságát. A Liferay készített egy workaroundot a probléma orvoslására, és használhatunk wrapper osztályokat is a primitívek helyett, viszont ebben az esetben szembesülnünk kell két dologgal, mégpedig, hogy a DTD miatt kedvenc IDE-nk figyelmeztetni fog, hogy nem megfelelő adatot írtunk be, másrészt hivatalosan a Liferay nem támogatja ezt a megoldást.
  • Rengetegszer futottam bele, hogy a  String mezők hossza alapértelmezetten 75 karakter széles. Ezen a ponton lehet vitatkozni, hogy valahol meg kellett húzni a határt az adatbázis méretének és a programozói munkának az optimalizációja közben, de véleményem szerint a 75 karakter a legtöbb esetben nem elég. Lehetett volna egy kicsit a felesleges adatbázis helyfoglalás felé billenteni a mérleget. A programozók feledékenyek, a tesztelők meg hanyagok, és ebből majdnem egyenesen következik, hogy 100 String mezőből legalább 1-nél csak túl későn derül ki, hogy nem elegendő a 75 karakter. Természetesen van megoldás, mégpedig az src/META-INF könyvtárban lévő  portlet-model-hints.xml fájlban kell a mezőkre "tippeket" adni a Liferaynek. Persze itt nem csak a mező szélességére adhatunk hasznos tanácsokat, egyéb dolgokat is beállíthatunk, ezeket most nem részletezném.
    A megoldás árny oldala, hogy EE verzió esetén megcsinálja az adatbázis módosítását a rendszer, azonban az általam próbált CE verziók nem módosították, az adatbázist, és a módosítást végrehajtó SQL-t is magamnak kellett megírnom. Ezen a ponton bukott meg az adatbázis-függetlenség. Nem ennyire elkeserítő a helyzet, mert írhatunk olyan általános SQL-t, amit a Liferay is használ a Service Builder tábláinak legenerálásához, és létezik egy osztály a Liferayben, ami az általános SQL-ből adatbázisnak megfelelő SQL-t generál, amit egy startup hookba ágyazva futtathatunk, de azt hiszem ez túl nagy ár a függetlenségért.
  • A tranzakciók kezelése sem túl kifinomult szerintem a Liferayben. A Liferay filozófiája, hogy a tranzakciók kezelését teljesen a Spring AOP-re bízza, amely a Liferay szívében van konfigurálva. Az alapértelmezett működés, hogy az add*, check*, clear*, delete*, set*, és update* karakter-lánccal kezdődő metódusok egy tranzakciót indítanak. Ettől eltérően csak annyit tehetünk, hogy a service.xml-ben az entitásnál a tx-required mezővel megadhatjuk, hogy ezen felül milyen metódusok indítsanak tranzakciót. Nekem nagyon kényelmes és kézenfekvő, hogy szabadon válogathatok a 6 féle tranzakció-kezelés közül, és bármikor eldönthetem, hogy becsatlakozok-e a meglévő tranzakcióba, hogy indítok-e újat, stb. Megint csak egy légből kapott példa, banki tranzakciót indítok a rendszerben, és a folyamat közben szeretném loggolni, hogy pontosan mi történt a tranzakcióval, de sajnos a log szerver timeoutol/betelik a lemez/stb. Ebben az esetben a loggolást végző kódrészlet hibája miatt gördül vissza az egész tranzakció, holott csak egy harmadlagos funkció nem teljesült. Létezik a Liferayben EXT plugin, amivel felül lehet írni a Spring konfigot, de a 7-es verziótól ezek egyáltalán nem lesznek támogatottak, így én sem javaslom senkinek, hogy ezt az utat válassza.
  • A service réteg deleteAll metódusai a perzisztes rétegen keresztül egyesével törlik az entitásokat, ami egy 10M+ rekordszámú táblánál órákba is telhet. Ezt különösen azért nem értem, mert a Liferay nem kezel entitás-kapcsolatokat, tehát feleslegesnek érzem az adatbázisból egyesével kikérni a rekordokat, és törlést végrehajtani rajtuk. Szerencsére erre is van egy kiskapu, közvetlenül el tudunk kérni egy JDBC kapcsolatot, ahol szabadon garázdálkodhatunk:
    DataAccess.getConnection.createStatement().execute("delete from MY_Entity");
    Természetesen a kapcsolat élet ciklusáról magunknak kell gondoskodnunk.
  • Mint fentebb is írtam a Liferay nem igazán kezeli az entitás relációkat. Meg lehet ugyan adni kapcsolatokat, de a OneToOne kapcsolaton kívül, amit kezel a rendszer, minden kapcsolat OneToMany esetén  csak egy long típusú mező, ManyToOne esetén pedig egy üres Collection lesz. a OTO kapcsolatot az service.xml-ben a reference tag segítségével adhatjuk meg. Ennek célja egyébként a minél szélesebb adatbázis paletta támogatása, de szerény véleményem szerint ez akkor plusz terhet ró a fejlesztőkre, és annyi hiba lehetőséget, és adatbázis-szemetet eredményez, ami nem biztos, hogy megéri ezt az árat. További hátránya a szemléletnek, hogy így az entitások közötti kapcsolatot View oldalon kell lekezelni, onnan kell az adatbázishoz fordulni minden kapcsolat esetén. A Liferay egyébként MVC patternt követi, de vallja azt a nézetet, hogy lekérdezés esetén lehet közvetlenül a Model-hez fordulni, egyszerűsítve a logikát, így viszont egy standard Liferay portlet plugin jsp-je tele van scriptletekkel, olvashatatlanná téve a kódot. Ízlések és pofonok, én személy szerint szeretem, ha jól el vannak szeparálva a dolgok egymástól, a jsp szerkesztésekor az IDE tud hasznos tanácsokat adni, és nincs tele a Problems fül felesleges figyelmeztetésekkel, ha a Model önállóan végzi a dolgát, és nem a View fejlesztőnek kell gondolkodnia a különböző service hívásokról.
Röviden ennyi jutott most eszembe a Liferay Service Builderének árny oldalairól, remélem ezzel nem vettem el senki kedvét a használattól, nem ez volt a célom. Véleményem szerint ha viszonylag nem túl nagy, hordozható, és/vagy SOAP-os megoldásra van szükség, jó választás lehet, de mielőtt nagy projekteket építenénk erre a komponensre mindenféleképpen végezzünk kutatásokat, kísérletezzünk, hogy kielégíti-e üzleti igényeinket maximálisan.

4 megjegyzés:

  1. Azt hiszem elég pontosan leírtad amik nekem is megfordultak a fejemben amikor használtam a ServiceBuildert. Elvileg megoldható JPA/JTA használata is, de valahogy sosem éreztem azt, hogy ez annyira intergált lenne a rendszerbe mint a ServiceBuilderes, pl akkor már rögtön 2 helyen kell konfigolni mindent. Foglalkozott esetleg valaki azzal, hogy rendes JPA integrációnak milyen hátulütői vannak?

    VálaszTörlés
  2. Megmondom őszintén, mint EJB párti, ha komplexebb megoldásra volt szükségem, mindig az EJB-t választottam, egyetlen hátulütője, hogy kell egy EJB konténer is. A Liferay Jboss és Glassfish bundlek hibásak, NPE-vel hálálják a ear deployt, a Jboss-t egyik kolléga megpiszkálta, azt sikerült beüzemelni. Elméletleg a 3.1-es EJB Lite megoldással sima WAR-ba is tehető a Glassfish konténere (azt nem tudom különböző kontextusok esetén mi történik), de ezt még élesben nem próbáltam, csak kisérleteztem vele, volt is róla írás.

    VálaszTörlés
  3. Szerencsére most jó ideje nem portletfejlesztéssel foglalkozom, de ez a nagyon jól összeszedett cikk megerősített benne, hogy hiába jó portálmotor Liferay, nem csak vendor lock-in (az így készített portlet más motorral nem fog menni), de még elmaradott is a saját portleteket az általa nyújtott infrastruktúrára fejleszteni. Szívesen olvasnék egy összehasonlító cikket, hogy ugyanazt a portletet különböző technológiákkal mekkora szívás megcsinálni, és mennyire lesz ocsmány a kód.

    VálaszTörlés
  4. Azért ennél árnyékoltabb a kép. Amíg egy kezeden meg tudod számolni az entitások számát, addig sokkal egyszerűbb írni egy kis xml-t, és utána kb semmivel sem törődni, működik az adatréteg, mint hogy berántani egy rendes JPA-t mindenével együtt. Értelmesebb méretű projectnél én is alaposan elgondolkodnék az alternatívákon azért, leginkább a postban leírt dolgok miatt.

    VálaszTörlés