2012. december 30., vasárnap

Reflection - a bajkeverő csodagyerek

Albert Hoffmann szavai csengnek a fülemben, amikor a Reflection-re gondolok: "bajkeverő csodagyerek". Egyfelől milyen hasznos, hogy futásidőben példányosítani lehet osztályokat, hogy feltérképezhetjük őket, hogy módisíthatjuk őket, stb. Aki dolgozott már modern webes keretrendszerrel az tisztában van a Reflection minden előnyével, hisz ez a legegyszerűbb módja feltölteni egy objektumot a kéréssel érkező paramétereknek, vagy egy proxy segítségével megváltoztatni egy adattag viselkedését. Ilyen értelemben elképzelhetetlen lenne a (mai értelemben vett) Java EE terjedése, mert Reflection nélkül még mindig a kőkörban élnénk.
RequestParams rp = new RequestParams(); 
final Field[] fields = rp.getClass().getDeclaredFields();
for (final Field field : fields) {
 firstChar = String.valueOf(field.getName().charAt(0));
 methodName = "set" + field.getName().replaceFirst(firstChar, firstChar.toUpperCase());
 try {
  method = rp.getClass().getMethod(methodName, String.class);
  method.invoke(rp, request.getParameter(field.getName()));
 } catch (final SecurityException e) {
 } catch (final NoSuchMethodException e) {
 } catch (final IllegalArgumentException e) {
 } catch (final IllegalAccessException e) {
 } catch (final InvocationTargetException e) {
 }
}
A példa jól szemlélteti, hogy pofon egyszerű feltölteni a kapott paraméterekkel egy objektumot, újabb paraméterek létrehozásakor nem kell setterekkel bajlódni, ráadásul a kód teljesen hordozható, így bármely osztályra dinamikusan alkalmazható (a példa csak String-eket kezel az egyszerűség kedvéért).
Itt merül fel a kérdés, hogy a Reflection nem egy kétélű fegyver? Mivel mondhatni teljes hozzáférést biztosít objektumjaink belső működéséhez és felépítéséhez, nem lehet ezt rosszra is használni? A válasz egyértelmű IGEN! Daily WTF-en találtam ezt a kedves kis szösszenetet:
class ValueMunger extends Thread {
    public void run() {
        while(true) {
            munge();
            try { sleep(1000); } catch (Throwable t) { }
        }
    }
    
    public void munge() {
        try {
            Field field = Integer.class.getDeclaredField( "value" );
            field.setAccessible( true );
            for(int i = -127; i <= 128; i++)
            field.setInt( 
                Integer.valueOf(i),
                // either the same (90%), +1 (10%), or 42 (1%)
                Math.random() < 0.9 ? i : Math.random() < 0.1 ? 42 : i+1  );
        } catch (Throwable t) { ; }
    }

}
A fenti kódrészlet az Integer wrapper cachet-t zagyválja egy kicsit össze, időnként nem a valós értéket kapjuk vissza, hanem az élet értelmét, ami üzleti kritikus alkalmazásokban igen nagy probléma, nem szeretnénk egy pészmékerben ilyesmi kóddal találkozni, de azt sem szeretnénk, ha a banki alkalmazás viccelné meg a bankszámlánkat időnként. A final mezőink, a private tagjaink sincsenek biztonságban, ahogy az Enum-jaink sem, és ezen a ponton a végtelenségi lehetne sorolni az ártalmas és vicces példákat, ugyanis kijelenthető, hogy (Sun/Oracle) Java verziótól függően szinte mindenhez hozzá lehet férni Reflection API segítségével, nincs menekvés.
Ártalmas kódot hagyhat hátra kilépő munkatárs, tölthetünk le ártatlanul egy külső osztálykönyvtárral, szóval több forrásból is beszerezhetőek, de vajon mit lehet tenni ellenük? Az egyetlen gyógyszer a tudatos és körültekintő felhasználás.

  • Használjunk statikus kódelemzőt, és szigorúan tartsuk számon azokat a részeket, ahol az alkalmazásunk Reflection API-t használ.
  • Használjunk nyílt forrású könyvtárakat, és fordítsuk magunk (kódelemzés után).
  • A letöltött osztálykönyvtárak hitelességét minden lehetséges módon ellenőrizzük, ugyanis koránt sem biztos, hogy senki nem törte fel kedvenc keretrendszerünk weboldalát, és cserélte ott le a letölthető jar-okat saját módosított verziójára (jó lenne a Linux repository-khoz hasonló központosított megoldás).
  • Csak a készítő által aláírt osztályokat, és jar-okat használjunk, ha külső forrásra kell támaszkodnunk.
  • Minimalizáljuk a külső forrásokat, ne használjunk két külön osztálykönyvtárat közel ugyanarra a feladatra.
Ha van még ötletetek, milyen módszerekkel védhetjük még a hátsónkat, kérlek ne tartsátok vissza magatokat, és írjátok meg, nekem hirtelen ennyi jutott eszembe. A bejegyzésben taglalt téma nem újkeletű, de azt hiszem sosem lehet róla eleget beszélni.

2012. november 4., vasárnap

Eclipselink beizzítása Jboss 7.1 környezetben

Valaha fejlesztettünk egy portált Liferay platformon. Mivel a fejlesztés elején a gyári Service Buildert elvetettük, teljesen kézenfekvő megoldás volt EJB/JPA párossal implementálni az üzleti és a perzisztens réteget. Első körben Hibernatere esett a választás, mert a Jboss alkalmazásszerver "natívan" támogatta, nem volt más dolgunk, mint deployolni az alkalmazást, és működött. Fejlesztés során nem is akadt semmi problémánk, ám az élesítés előtti utolsó hajrában szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a perzisztens réteg teljesítménye a béka feneke alatt van, majd egy kis kutakodás után kikristályosodott, hogy a Hibernate nem bánik túl kedvezően az erőforrásokkal. Nincs mese, másodlagos cachet kell beüzemelni (Ehcachere esett a választás), de sajnos még ezzel sem hozta azt az alkalmazás, amit elvárnánk/megszoktunk. Ekkor jött az ötlet, hogy dobjuk ki a Hibernatet. Eclipselinkkel már volt tapasztalatunk, ráadásul nem is rossz, így megejtettük a váltást. Egyáltalán nem bántuk meg, a teljesítmény az egekbe szökött (pontos számadataink nincsenek, egyszerűen nem bírtuk elérni, hogy az adatbázisszerver CPU 10% fölé menjen, az addigi konstans 80% helyett). Eclipselinkre való átállás nem volt zökkenőmentes, nem pont ugyanúgy értelmezi a JPQL-t mint a Hibernate (egész pontosan az Eclipselink JPQL-t valósít meg, míg a Hibernate a saját HQL-jét használja), ezen felül a Jbossból is ki kellett gyomlálni pár Hibernate jart, úgy, hogy közben a Liferay, ami egyébként Hibernatre épül, még működőképes maradjon.

Az élesítés óta megjelent a Liferayből 2 újabb verzió, és szerettem volna frissen tartani a rendszert, de természetesen az új Liferayhez új Jboss is dukál. A frissítendő architektúra hibridsége miatt nem volt könnyű szülés a művelet, ennek lépéseit szeretném megosztani.

Az új Jboss architektúra teljesen modularizált, ezért egy 3rd party lib használata nem annyi, hogy bemásoljuk a megfelelő jar-t a classpathra, hanem modulként definiálnunk kell a rendszerben. Nincs ez másként az Eclipselinkkel sem. Modul létrehozásához annyit kell tennünk, hogy létrehozzuk a modules/org/eclipse/persistence/main könyvtárakat az alkalmazásszerverünkben, és a main könyvtárba bemásoljuk az eclipselink.jart, a konfigurációhoz pedig létre kell hoznunk ugyanitt egy module.xml-t, amiben a modult magát definiáljuk.


 
 
 
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
 

Az előző lépéshez hasonlóan egy Ant, és egy adatbázis modult is létre kell hozni (estemben egy PostgreSQLt).

    
        
    


    
        
    
    
        
        
        
    

Ezután nincs más dolgunk az alkalmazásszerveren, mint a standalone/configuration/standalone.xml-t szerkeszteni. Először is definiáljuk a szükséges DataSource-ot.
        
                
                    jdbc:postgresql://[hostname]:[port]/[database]
                    postgres
                    
                        14
                        20
                    
                    
                        postgres
                    
                
                
                    
                        org.postgresql.xa.PGXADataSource
                    
                
            
Lehet, hogy ez Liferay specifikus, de nálam volt Hibernate konfiguráció is ebben az xmlben, ami miatt timeoutolt a perzisztens réteg inicializálása, így azt egy kecses mozdulattal kitöröltem (egyelőre nem jelentkezett a hiányából fakadó probléma).

Miután az alkalmzásszerver konfigurációjával végeztünk, már csak az alkalmazásunkat kell egy kicsit reszelgetni. Ahol JNDI név szerint hivatkoztunk EJB Session Beanekre, ott a hivatkozott nevet célszerű átírni. A Jboss az EJB deployment során kiírja, hogy milyen neveken regisztrálta a beaneket, nekem nem mindegyik működött ??, de ez a forma bevált: global/[appname]/[serviceimplclassname].
A persistence.xml-ben is be kell állítanunk pár beállítást.
org.eclipse.persistence.jpa.PersistenceProvider
java:/jboss/datasources/LiferayPool

 
 


Utolsó lépésként az alkalmazásunkban be kell állítani, hogy milyen Jboss modulok a függőségei, ezt két féle módon is megtehetjük, vagy a META-INF/MANIFEST.MF állományban vesszük fel az alábbi sort:
Dependencies: org.eclipse.persistence
vagy létrehozunk ugyanitt egy jboss-deployment-structure.xml nevű konfigurációs állományt, az alábbi tartalommal:

  
    
      
    
  

Mindenkinek javaslom, hogy tegyen egy próbát az Eclipselinkkel, számos területen jobb, mint a Hibernate, nem csak teljesítményben és szabványkövetésben. Kedvenc tulajdonságom pl, hogy Hibernattel ellentétben a Session bezárása után is eléri még a DataSourcot (limitáltan), így a lustán inicializált relációkat nem kell kézzel betöltögetni még az üzleti rétegben, hanem a helyükre tett proxyn keresztül később is eléri azokat.