A portletek világában sajnos állandó problémát jelent a felhasználóbarát URL-ek kezelése. Ennek oka, hogy egy portletnek két fázisa létezik, az egyik a render-fázis, a másik pedig az action-fázis. Álltalános eset, hogy amíg egy portlet action-fázisban van, addig a többi render-fázisba. A böngészőből átvitt adatoknak a szerver felé tartalmazniuk kell valamiféle hivatkozást az adott portlet-példányról, hogy a portlet-konténer el tudja dönteni kinek is címezték a kérést. Paraméterben szokott szerepelni a portlet nézet beállítása (minimalizált, normál, maximalizált, exclusive, ez utóbbi liferay specifikus), valamint az életciklusra, és portlet módra (view|edit|etc) vonatkozó adat. Ennek eredménye valami ehhez hasonló URN: ?p_p_id=searchaction_WAR_fakeportletshoppingportlet&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-2&p_p_col_count=1&_searchaction_WAR_fakeportletshoppingportlet_javax.portlet.action=search. A probléma megoldására a Liferay többféle megoldást is kínál, de erről később. A probléma másik része, hogy a portlet-szabvány második verziója óta lehetőség van portletek közötti kommunikációra, röviden IPC-re. Az IPC lényege tömören, hogy az egyik portletünk kivált, publikál egy eseményt, míg egy vagy több másik portlet, amelyek előzőleg feliratkoztak az eseményre, elkapják azt. Az eseményben lehetőség van adatok átpasszíroázára is, így válik teljessé a kommunikáció. A dolog hátulütője, hogy kiváltani eseményt csak action fázisban lehet, és a kiváltott eseményt a másik portlet render fázisának egy bizonyos szakaszában képes elkapni, tehát érezhetően nem teljes a fejlesztői szabadság. Összegezve a problémát egy friendly url-en (továbbiakban FU) "figyelő" portletnek kell jeleznie állapotáról egy másik portletnek.
IPC kialakítása
A megvalósításhoz nincs más dolgunk, mint bejegyezni a portlet.xml-ben egy globális eseményleírást, ezzel rögzítve magát az eseményt.<event-definition> <qname xmlns:x="http://jpattern.blogspot.hu/events">x:ipc.myEvent</qname> <value-type>java.lang.String</value-type> </event-definition>Ezzel művelettel a http://jpattern.blogspot.hu/events névtéren bejegyeztünk egy ipc.myEvent eseményt.
Ezután mindkét portletünket szerepkörüknek megfelelően felvértezzük a kommunikációval.
<supported-publishing-event> <qname xmlns:x="http://jpattern.blogspot.hu/events">x:ipc.myEvent</qname> </supported-publishing-event> <supported-processing-event> <qname xmlns:x="http://jpattern.blogspot.hu/events">x:ipc.myEvent</qname> </supported-processing-event>Az esemény publikálása az alábbi módon történik:
QName qName = new QName("http://jpattern.blogspot.hu/events", "ipc.myEvent"); response.setEvent(qName, "param"); //ActionResponseAz esemény elkapásához portlet osztályunkban kell delegálnunk egy metódust:
@ProcessEvent(qname = "{http://jpattern.blogspot.hu/events}ipc.myEvent") public void myEvent(EventRequest request, EventResponse response) { Event event = request.getEvent(); String param = (String) event.getValue(); response.setRenderParameter("param", param); }Ezek után a JSP-ben nincs más dolgunk mint kiszedni a requestből a paramétert:
renderRequest.getParameter("param");Ennyi a varázslat, kipróbálásához házi feladat a portlet taglib actionUrl használata.
A FriendlyUrlMapping
Az említett több lehetőség közül nekem szimpatikusabb volt az XML szerkesztgetésnél, hogy létrehozok egy osztályt, amely beállítja a portletet az URL alapján. Az osztállyal szemben támasztott követelmény, hogy a com.liferay.portal.kernel.portlet.BaseFriendlyURLMapper osztály leszármazottja legyen.public class MyFriendlyUrlMapper extends BaseFriendlyURLMapper { private static final String MAPPER = "mappingstring"; //erre az URL darabra fog aktiválódni a mapper @Override public void populateParams(String friendlyURLPath, Map<String, String[]> params, Map<String, Object> requestContext) { addParameter(params, "p_p_id", getPortletId()); addParameter(params, "p_p_lifecycle", "1"); //ez a paraméter kényszeríti action-fázisba a portletet addParameter(params, "p_p_mode", PortletMode.VIEW); addParameter(params, "p_p_state", WindowState.NORMAL); addParameter(getNamespace(), params, "javax.portlet.action", "actionMethod"); //Ez az action-metódus fog meghívódni } @Override public boolean isCheckMappingWithPrefix() { return false; } @Override public String getMapping() { return MAPPER; } @Override public String buildPath(LiferayPortletURL portletURL) { return null; } }Miután elkészítettük az osztályt, be kell jegyeznünk a liferay-portlet.xml fájlban a megfelelő portletnél azt:
<friendly-url-mapper-class>com.blogger.jpattern.MyFriendlyUrlMapper</friendly-url-mapper-class>Érdemes megjegyezni, hogy a FU kezelés a LR-ben úgy működik, hogy felveszünk egy oldalt, pl.: /oldal, amire kihelyezzük a portletet, és a LR /oldal/mappingstring URL esetén aktiválja a Mapper osztályt.
Amennyiben a portletünket render fázisban szeretnénk használni p_p_lifecycle=0, nincs más dolgunk, de mint említettem IPC esemény kiváltására csak action-fázisban van lehetőség. A LR-ben ki kell kapcsolnunk az "Auth token check"-et, ami annyit tesz, hogy minden action típusú kéréshez a LR generál egy egyedi azonosítót, és ennek hiányában nem enged hozzáférést az erőforráshoz. Nyilván FU használata esetén nem rendelkezünk ezzel az azonosítóval, ezért a portal-ext.properties fájlban vegyük fel a "auth.token.check.enabled=false" paramétert.
Viszont a token meg nem lete esetleg XSS attackra is lehetoseget ad.
VálaszTörlésEgyebkent szerintem ez borzasztoan tul van bonyolitva, egy rendes MVC / Rest alkalmazasnal nem sok talalgatni valo van, hogy kit keresnek ezen a cimen.
A legtöbb webalkalmazás nem használ ilyen tokeneket, igazság szerint egy plusz védelmet kapcsoltam ki. Az meg, hogy túl van bonyolítva a technológiából adódik, aminek nyilván megvan az előnye és a hátránya is egyaránt. A portlet technológia egyértelmű előnye, hogy a portletek önálló életet élnek, az egyes portletek fejlesztőinek nem kell kommunikálniuk egymással hacsak nem muszály, és a világ bármely pontján megírt, jelen esetben LR standardnak megfelelő, portletet akármelyik oldalam akármelyik részébe kitehetem -a többi rész és a forráskód ismerete nélkül-, és annak életciklusairól a konténer gondoskodik. Ezt egy hagyományos web-alkalmazással ritkán tehetem meg. Hátránya, hogy eléggé nyakatekert bizonyos dolgokat megcsinálni, és jelen esetben egy nem hétköznapi helyzetről van szó. Legtöbb esetben nincs szükség a 2 dolog együttes használatára.
VálaszTörlés