- Az entitásokat leíró XML-ben csak primitív, String, vagy Date típust jelölhetünk meg az adatok tárolására, viszont osztály szinten a primitív adattagok inicializálódnak, tehát nem tudunk olyan mezőt felvenni, amelynek az értéke üres, vagyis NULL. Képzeljük el a User entitásunkat, egy opcionális életkor mezővel. Mivel az életkor alapértelmezetten 0 értéket vesz fel, nem tudjuk megkülönböztetni a csecsemő felhasználóinkat azoktól, akik nem töltötték ki az életkorukat. A példa légből kapott, de jól szemlélteti a primitív típusok hiányosságát. A Liferay készített egy workaroundot a probléma orvoslására, és használhatunk wrapper osztályokat is a primitívek helyett, viszont ebben az esetben szembesülnünk kell két dologgal, mégpedig, hogy a DTD miatt kedvenc IDE-nk figyelmeztetni fog, hogy nem megfelelő adatot írtunk be, másrészt hivatalosan a Liferay nem támogatja ezt a megoldást.
- Rengetegszer futottam bele, hogy a String mezők hossza alapértelmezetten 75 karakter széles. Ezen a ponton lehet vitatkozni, hogy valahol meg kellett húzni a határt az adatbázis méretének és a programozói munkának az optimalizációja közben, de véleményem szerint a 75 karakter a legtöbb esetben nem elég. Lehetett volna egy kicsit a felesleges adatbázis helyfoglalás felé billenteni a mérleget. A programozók feledékenyek, a tesztelők meg hanyagok, és ebből majdnem egyenesen következik, hogy 100 String mezőből legalább 1-nél csak túl későn derül ki, hogy nem elegendő a 75 karakter. Természetesen van megoldás, mégpedig az src/META-INF könyvtárban lévő portlet-model-hints.xml fájlban kell a mezőkre "tippeket" adni a Liferaynek. Persze itt nem csak a mező szélességére adhatunk hasznos tanácsokat, egyéb dolgokat is beállíthatunk, ezeket most nem részletezném.
A megoldás árny oldala, hogy EE verzió esetén megcsinálja az adatbázis módosítását a rendszer, azonban az általam próbált CE verziók nem módosították, az adatbázist, és a módosítást végrehajtó SQL-t is magamnak kellett megírnom. Ezen a ponton bukott meg az adatbázis-függetlenség. Nem ennyire elkeserítő a helyzet, mert írhatunk olyan általános SQL-t, amit a Liferay is használ a Service Builder tábláinak legenerálásához, és létezik egy osztály a Liferayben, ami az általános SQL-ből adatbázisnak megfelelő SQL-t generál, amit egy startup hookba ágyazva futtathatunk, de azt hiszem ez túl nagy ár a függetlenségért. - A tranzakciók kezelése sem túl kifinomult szerintem a Liferayben. A Liferay filozófiája, hogy a tranzakciók kezelését teljesen a Spring AOP-re bízza, amely a Liferay szívében van konfigurálva. Az alapértelmezett működés, hogy az add*, check*, clear*, delete*, set*, és update* karakter-lánccal kezdődő metódusok egy tranzakciót indítanak. Ettől eltérően csak annyit tehetünk, hogy a service.xml-ben az entitásnál a tx-required mezővel megadhatjuk, hogy ezen felül milyen metódusok indítsanak tranzakciót. Nekem nagyon kényelmes és kézenfekvő, hogy szabadon válogathatok a 6 féle tranzakció-kezelés közül, és bármikor eldönthetem, hogy becsatlakozok-e a meglévő tranzakcióba, hogy indítok-e újat, stb. Megint csak egy légből kapott példa, banki tranzakciót indítok a rendszerben, és a folyamat közben szeretném loggolni, hogy pontosan mi történt a tranzakcióval, de sajnos a log szerver timeoutol/betelik a lemez/stb. Ebben az esetben a loggolást végző kódrészlet hibája miatt gördül vissza az egész tranzakció, holott csak egy harmadlagos funkció nem teljesült. Létezik a Liferayben EXT plugin, amivel felül lehet írni a Spring konfigot, de a 7-es verziótól ezek egyáltalán nem lesznek támogatottak, így én sem javaslom senkinek, hogy ezt az utat válassza.
- A service réteg deleteAll metódusai a perzisztes rétegen keresztül egyesével törlik az entitásokat, ami egy 10M+ rekordszámú táblánál órákba is telhet. Ezt különösen azért nem értem, mert a Liferay nem kezel entitás-kapcsolatokat, tehát feleslegesnek érzem az adatbázisból egyesével kikérni a rekordokat, és törlést végrehajtani rajtuk. Szerencsére erre is van egy kiskapu, közvetlenül el tudunk kérni egy JDBC kapcsolatot, ahol szabadon garázdálkodhatunk:
DataAccess.getConnection.createStatement().execute("delete from MY_Entity");Természetesen a kapcsolat élet ciklusáról magunknak kell gondoskodnunk. - Mint fentebb is írtam a Liferay nem igazán kezeli az entitás relációkat. Meg lehet ugyan adni kapcsolatokat, de a OneToOne kapcsolaton kívül, amit kezel a rendszer, minden kapcsolat OneToMany esetén csak egy long típusú mező, ManyToOne esetén pedig egy üres Collection lesz. a OTO kapcsolatot az service.xml-ben a reference tag segítségével adhatjuk meg. Ennek célja egyébként a minél szélesebb adatbázis paletta támogatása, de szerény véleményem szerint ez akkor plusz terhet ró a fejlesztőkre, és annyi hiba lehetőséget, és adatbázis-szemetet eredményez, ami nem biztos, hogy megéri ezt az árat. További hátránya a szemléletnek, hogy így az entitások közötti kapcsolatot View oldalon kell lekezelni, onnan kell az adatbázishoz fordulni minden kapcsolat esetén. A Liferay egyébként MVC patternt követi, de vallja azt a nézetet, hogy lekérdezés esetén lehet közvetlenül a Model-hez fordulni, egyszerűsítve a logikát, így viszont egy standard Liferay portlet plugin jsp-je tele van scriptletekkel, olvashatatlanná téve a kódot. Ízlések és pofonok, én személy szerint szeretem, ha jól el vannak szeparálva a dolgok egymástól, a jsp szerkesztésekor az IDE tud hasznos tanácsokat adni, és nincs tele a Problems fül felesleges figyelmeztetésekkel, ha a Model önállóan végzi a dolgát, és nem a View fejlesztőnek kell gondolkodnia a különböző service hívásokról.
Röviden ennyi jutott most eszembe a Liferay Service Builderének árny oldalairól, remélem ezzel nem vettem el senki kedvét a használattól, nem ez volt a célom. Véleményem szerint ha viszonylag nem túl nagy, hordozható, és/vagy SOAP-os megoldásra van szükség, jó választás lehet, de mielőtt nagy projekteket építenénk erre a komponensre mindenféleképpen végezzünk kutatásokat, kísérletezzünk, hogy kielégíti-e üzleti igényeinket maximálisan.
